Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség - Balczó Andrással(1) beszélget Kocsis L. Mihály
2005.11.15.
"Tudni kell, hogy ezek a fogalmak: kommunizmus, szocializmus, liberalizmus, baloldaliság… az istentagadás fedőnevei. Ha az MSZP-nek van is úgynevezett hívő tagozata, az csak olyan, mintha a rókáknak lenne egy tyúkvédelmi tagozata. Nem lehet komolyan venni. Az ország egy folyamatos elzüllesztés körülményét szenvedi. Az Isten nélküli hatalmaknak szavazóbázist úgy lehet gyűjteni, ha elzüllesztik a közösséget, felelőtlenné tenni, s ennek fő eszköze az abortusz törvényesítése volt." (http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=44942)
2007.04.20.
-...Valamikor még nyolcvankilencben kaptam egy félórányi időt a tévétől élő egyenes adásban, és akkor többek között azt mondtam: Magyarország zsidó hódoltsági terület, és hogy nincs más megoldás sem a magyarok, sem a zsidók számára, mint elfogadni Jézust: Krisztusnak, vagyis Isten egyszülött Fiának. Ez után az egyik jó barátom, akivel többek között együtt tenyésztettünk lovat – a feleségének az apja pedig az az igazságügyi orvos-szakértő volt, akiről Benedek István azt mondta, hogy „a véres kezű Kelemen”, aki egyébként Nagy Imrével töltötte a kivégzés előtti éjszakát és Tóth Ilona halálos ítéletére is ő „ütötte rá” a bélyegzőt; jó barátok voltunk, gyakran vendégeskedtem náluk –, szóval, ez a jó barátom mesélte el, hogy ismert zsidó vezetők úgy reagáltak erre a műsorra (bejáratos volt ezekbe a körökbe), hogy minek kellett ezt Balczónak kimondania. Tehát nem azt mondták, hogy Balczó hazudik, vagy hogy túloz, hanem azt, hogy „igaz, igaz, amit Balczó mond, de minek kell azt kimondani”. Itt van a kutya elásva. Legyen világosság! És lőn. „Magyarország zsidó hódoltsági terület.” Ebben nincs semmi vád. Ez tény. Megállapítom.
...Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani…”) (http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4430)
_____________________________________
(1) Balczó András (1938.-) magyar olimpiai bajnok, az öttusasport történetének legnagyobb alakja, a Nemzet Sportolója. http://hu.wikipedia.org/wiki/Balcz%C3%B3_Andr%C3%A1s
Öccse, Balczó Zoltán főiskolai docens, a Jobbik alelnöke. Nevéhez fűződik a Jobbik első programja, mely a „Rend a liberalizmus ellen” címet viselte, és a Bethlen Gábor Program kidolgozásában is részt vett. Az utóbbi időben a párt euroszkeptikus politikájának megjelenítője, többször felszólalt az Unió Alkotmányos Szerződése, valamint később a Lisszaboni Szerződés ellen is. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Balcz%C3%B3_Zolt%C3%A1n)