“The world is a dangerous place to live in; not because of the people who are evil, but because of the people who don’t do anything about it.”
(Albert Einstein – refugee from Nazi Germany)

Monday, April 5, 2010

Sétával a magyar újfasizmus ellen


2010. április 6. kedd 20:30, Budapest, Dohány utca, Magyarország,  Demonstráció, békés séta

A Szabad Emberek Magyarországért párt(SZEMA) kezdeményezése:

Kövekkel dobták be az ablakait egy rabbinak, mert vendégeivel saját lakásában ünnepelt. A kiérkező rendőrök arra kérték a távozókat, hogy vegyék le a fejükről kipájukat, mert veszélyes Budapesten így az utcán mutatkozni. Mi, a Szabad Emberek Magyarországért párt tagjai nem vagyunk hajlandók ezt elfogadni. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy embereknek saját hazájukban bujkálniuk kelljen. Nem fogadjuk el, hogy ne vállalhassák önmagukat, ne ülhessék meg békésen vallási ünnepeiket. És nem fogadjuk el azt sem, hogy a rendőrség rongálás miatt indított eljárást, miközben nyilvánvaló, hogy gyűlölet-bűncselekmény, közösség elleni erőszak történt.

Ezért április 6-án 20:30-kor békés sétát szervezünk a az egykori gettó területén. Arra kérünk minden résztvevőt, hogy a férfiak kipában (vagy lehetőleg sötét kalapban, de mindenképpen fedett fejjel), a nők pedig kendőben jelenjenek meg.

Mutassuk meg, nem fogadjuk el, hogy Budapesten 2010-ben nem lehet kipában az utcán mutatkozni. Mutassuk meg vallásos zsidó honfitársainknak, hogy vannak, akikre számíthatnak, hogy többen vagyunk, mint a kődobálók!

Időpont: 2010. április 6. kedd 20:30
Gyülekező: A Dohány utcai zsinagóga előtti téren
Útvonal: Dohány utca - Akácfa utca - Dob utca - Klauzál tér - Kazinczy utca - Wesselényi utca - Dohány templom.
_______________________________
Előzmény: http://antifa-hungary.blogspot.com/2010/04/megtamadtak-zsido-unnepet.html
Térkép:

No comments:

Post a Comment